Savászana
Most eleresztem magamat.
Ernyedj el, kéz! Ernyedj el, test!
Ernyedj el, gondolat!
Úgy! Belül csend van és sötét.
Valahol a tarkóm alatt
eszmélni kezd egy régi rét.
Lejjebb, a lábaim körül
öreg parasztok szántanak.
Nagyon messze, nesztelenül.
Felül, felettem kék az ég.
Nem látom, de átengedi
a mindenség lélegzetét.
Közöttem ménes porzik át,
zene szól alig hallhatón.
És összeérnek fenn a fák.
