Pákolitz István elment
Mint aki, mint az ajtórésen,
a nyitva hagyott pengeélen,
mint aki úgy megy el, hogy éppen,
mintha akkor is mintha készen.
Mint aki nincs mit, nem köszönget,
csak annak még, akinek mindet,
szervusztok, ennyit mond és elmegy,
ötmilliárd mindenből egynek.
Viszi a cekkert megpakolva,
mintha a saját anyja volna,
mintha csapatig versbe bújva
menne a sűrű csillagporba.
Mintha az egész, úgy ahogy van,
nem akart volna lenni jobban,
hiába fogadkozott ifjan,
marad a világ megváltatlan.
Nézek utána, mintha messze,
mintha a háta hátam lenne,
mintha a mégis lépegetne
a síron át a végtelenbe.
