Nagyanyám
Aszaltszilva arcú,
görbült nagyanyám,
decemberi varjú
vén gesztenyefán,
hócsillagos télben
lelsz-e még magot?
Látsz-e hulló égen
néha szép napot?
Lelkedet a vállad
azért tartja csak,
hogy a vesző vágyak
arra hulljanak?
Vagy fel tudsz még szállni,
ha a föld nehéz?
Szemed csendje nyári
mezőket idéz:
Búzavirág-fényű
reggelek tüzét,
érett zizzenésű
élet örömét,
szikár nagyapámat
friss tarló fölött,
derekán a nyárnak,
aki megszökött.
De messziről jöttél
dűlőutakon.
Elmaradt négy testvér,
egy tucat rokon.
És most itt kucorgol
eres küszöbön,
ajkad imát mormol,
lesed, hátha jön
nagyapa a csöndből
hulló égen át,
ellopni a földről
árva asszonyát.
