Labda
(1)
Alantas mosoly,
egyre lejjebb rág bele
az égbe a moly.
(2)
Leér a földig
méltán hiszi, hogy minden
vele kezdődik.
(3)
Ha már föladnád,
hagyd előbb gondolkodni
kicsit a labdát.
(4)
Nagy, nyálasszájú
őszi szövegelésből
lóg ki a vályú.
(5)
Pöfeteggomba.
Mérges verseivel szúr
lógó orrodba.
(6)
Senki sem annyi,
folyton a szabad szélen
futna mindenki.
(7)
„Körömvers” – mondja,
s ír, ír a költő, mintha
zászlóra írna.
(8)
Tépett szárnyakkal
topog a diófában
a deres angyal.
(9)
S megint a vatta:
jobb-e a levélnek a
fán, mint alatta?
