Feltűnően világos
Két férfi is ült ott. Ahhoz képest,
ahol bejött, balra, a szomszéd
szobában. Hangjukat nem hallotta,
de a mozdulataikból látszott, hogy
erősen beszélgetnek. A nyitott
ajtón át nézte őket. Antik bútorok,
rend, tisztaság. A fény a háta mögül
ömlött. Feltűnően világos volt.
Mozdulatlanul állt a keleti szőnyegen.
S egyszer csak jobbról, a sarokból,
de lehet, hogy a nagy fehér ajtón,
belépett a régi kedvese.
S mintha nagyon várta volna már,
széles mosollyal jött oda hozzá.
Áradt belőle a szó, mindent egyszerre
akart elmondani, hallani.
Később balról egy másik nő is ott volt.
Hármasban, hang nélkül beszélgettek.
Talán azért feledte el, hogy miről.
Csak az örömre, az önfeledt
kitárulkozásra (odaadásra?) emlékszik.
De a nyitott ajtón keresztül
megint meglátta a két férfit.
„Azok ott mindent hallanak” – hajolt
közelebb és suttogni kezdett. „Azok?
Kicsodák? – nevetett a két nő. – Az nem
ajtó, hanem tükör.” Erre ébredt föl.
Valaki éppen becsapta a ház kapuját.
