Nem fogja, csak viszi a szél
Már megint, hogy többet beszél.
Mintha valahol kiakad.
Nem fogja, csak viszi a szél.
És sem a hordó, sem a csap.
S ahogy hirtelen odafagy.
Megüti az eget a dér.
Megy le a torkában a nap.
Jön fel arcára a fehér.
S ahogy valaki enni kér.
Mint egérút a fű alatt.
Ennyi? S hogy akkor újra fél?
Látja magában a kutat?
S hogy már mindenki tudja, csak
mindenki jobb a többinél?
