Éjfél
Lajta Gábor képére
Ahogy a jobb sarokban ülő nő,
kezében a pohárral újra
elgondolja, tulajdonképpen kettő,
fél három, három, hajnali
négy is lehet. Valami véget ért,
valami elkezdődik. Két nő
emlékezik egymásra, egy
harmadik rájuk, s egy férfi
mindhármukra. A bal fele,
ágyékától az arcáig szinte
izzik. Lilás-kék zakója csak
azért nem lángol, hogy a
tavaszi hajnalt idézze, mikor a
négyszög hirtelen háromszöggé,
a háromszög egyenessé hasad,
s a fénynek nincsen közepe.
Balról, s tán felülről, de
valószínű, hogy
sehonnan sem jön.
A meztelen testek világítanak.
A plafont az álló barna nő
szeme tartja. A férfi tekintete
csupán segít neki, hogy
a történet fölemelkedjék. Aztán
mindenki úgy meséli el majd,
ahogyan vele megesett. Vagy
megeshetett volna. Az idő egy
vakító női háton s tomporon
csúszik a pontos tér felé. Jaj
annak, aki megállítaná.
