Ahogy a tükrön átnyúl
Ahogy a gubanc egyenesedik (élesedik?),
s pattannak meg az ártatlan görbületek,
az önkéntelen összeborulások, tűnnek el a
maradék zugok (ágy sarka, zsebek
testmelege, ujjhegyek fészkei), a pára az
ablaküvegen, a görbe végtelen (amibe
belegömbölyödni kibogozhatatlan elrendelés,
amiről letekeredni biztos kiterítés)…
Ahogy fölfoghatatlanul beleveszik a
párhuzamosokba, s mielőtt fénnyé válna,
dörgölődzik még egymáshoz, leejti a kefét, a
szemöldökceruzát, bepúderezi a sebhelyeket,
illeg, megnézi benned magát…
Ahogy a tükrön átnyúl, megfog, megsimogat
(mintha az anyád), hogy semmi szöszmösz,
bog, reszeletlen él, elintézetlen kunkorodás,
kibeszéletlen sűrűsödés, élő por,
halotti hajszál ne maradjon rajtad…
Ahogy egyetlen mozdulattal (ütéssel?
vágással? lehelettel? szemrebbenéssel?),
egyetlen pillanat alatt befejezi, ha kell
(ha akarja? ha úgy jó? ha véletlenül épp?)…
Ahogy a bűnrészessé vált tanúk szemében
diszkréten elegyengeti a helyet…
