Mintha a nyakamban a kő
Mintha a nyakamban a kő,
és hiába kepesztetek,
és csak, hogy egyre több vizet,
és hogy a mindenség tüdő,
és semmi, hogy tér és idő,
s hogy honnan jön és hova megy,
s hogy valahol a többiek,
és iszap van és levegő,
mintha mikor fejemre nő,
s hogy szétrepesztem az eget,
és ami voltam és leszek,
most hirtelen minden erő,
mintha mikor átélhető,
s nyilvánvaló, hogy elveszett.
