A léc fölött
Az érzés, hogy a léc fölött,
hogy ott volt, s hogy megint csak utólag
tudta meg, s hogy mégis
micsoda erő lefelé is,
s milyen az, hogy amikor megijedt,
már késő, s hogy a félelem,
mint a villanófény, az öröm meg, íme,
majdnem odáig nyújtózkodik, ahol
megszűnik, ami odaér, s az ember
úgy éli át, hogy emlékezik, ahogy
a tükrözött fény még beesik
a szakadékba, s meleg áramlásban
fölfelé száll az ejtőernyő, ahogy
a tudatalatti is belesajog,
mikor megáll az ész.
