Hóból a lábnyom
Akkor szabadna verset írni,
ha nem lehet már verset írni,
nyüszítve, mint az Isten öccse
mert jobb világhoz volna kedve,
szaladva, mint a sebzett állat,
neki a vadász puskájának,
lerogyva, mint a győztes ember,
tele a kétes győzelemmel,
mintha feltöltött folyó medre
nézne a könnyező egekre,
mintha az ég lakott föld volna,
s a föld ennek a halott holdja,
mintha örökké kő zuhogna
a világnál is mélyebb kútba,
el se fogyna, és meg se telne,
de mindig erre törekedne,
mintha akkor se verset írna,
csak nézne a fehér papírra,
amíg, mint a hóból a lábnyom,
vers sajog át a valóságon.
