Izzik a szöcske szárnya
Az ágak közt az Isten,
néz és szakálla van.
Az árnyék, ha megrebben,
eléri a hajam.
Odébb akartam állni,
de ott is ott a fa.
Megtörténhet akármi,
mindennek van oka.
Fölemel, mint a dallam,
semmim sincs, csak a nap.
Ha elveszek magamban,
halálom is lehagy.
Mintha fodrásznál ülnék,
és belelóg a fény.
Érzem valahány cseppjét,
de nincsen több edény.
Izzik a szöcske szárnya,
imádkozik a por.
Mindenki tőlem várja,
s magában dobrokol.
Ha azt mondom, hogy hoppá,
összetörik a méz.
S mintha a csönd okozná,
megmozdul az egész.
