Bádog szitakötő
Ahogy bezörög félelmetes
bádog csápjaival s megáll,
s borotvát vesz elő, s elmosolyodik,
ahogy a hómezőt begyűri
kabátod és nyakad közé,
és közben hallgat, mintha élne,
ahogy a habbal, a habbal, a habbal
elbódít s lassan bekebelez,
emberi lesz,
már érzékszerveid
mozgatják zörgő csápjait,
már nem tudod, hogy te, vagy ő,
ki feszíti a lassú kést,
mért fogy a hab, hol ütközik
az utolsó szakáll –
leül benned, elmosogatja
szerszámait, és elrugaszkodsz,
fényesen, mint egy bádog
szitakötő.
