Mint a csillagos ég, ha ki
Rakosgatom innen oda,
onnan ide mindennapi
tárgyaimat, mintha oka,
mintha figyelne valaki.
Ki kellene borítani.
Ülnek a kövön, hogy hova.
De mind egyszerre önti ki.
És ugyanaz a skatulya.
Semmi, csak a kezem nyoma.
Akárki befejezheti.
Paraszt, úr, írnok, katona.
Se sora, se határai.
Mint a csillagos ég, ha ki.
És nem találom meg soha.
