Minden ugyanoda
Vasreszelék a papíron, alatta
mágnes, mozgatod, furcsa
alakzatokat vesz föl, az emlékezés
mint az északi fény, ne akarj
a papír lenni, a fehér,
mint a meztelen
női test távozó
lepedőben, mint a
mesebeli királyfi későn érkező
lova, mint a
hófödte óralap. Minden
ugyanoda mutat. Valaki
ott áll, vasat ropogtat a
foga között, erős és
könyörtelen, fél fenékkel
ül a lovon, int, hogy
menj a fenébe, a végbeled
nem arra való, hogy egy életen át
rajta ülj, s szanaszét
hagyd a részleteket, a látható
nem az elérhető.
