Ki mondja meg neki?
Beszélni a beszédért? Lobogó
pántlikákat kötni a szélre?
Vibrál belőle a se rossz, se jó,
mintha végtelen tarló égne.
Tehet-e róla? A szájtáti nép
áll a füstben nagy tűzcsapókkal.
Emlékezik, hogy volt valami szép,
s kár kötözködni bolondokkal.
Hová igyekszik? A lába előtt
keskeny árok, benne az árnya.
Nem lépheti át, csak a levegőt
izgatja föl, terrorizálja.
Azt hiszi, ő a nap, magamagát
égeti el, miközben lángol?
Szelíden földre térdel a világ
a bejegyzett tüzektől távol.
Ki mondja meg neki? Milyen idő
csavar fület füle helyére?
Körös-körül már ropog a tető,
esik mindjárt szegény fejére.
Kinek játssza, hogy korlátlan a tér
s ami körbejár, bolond óra?
Zárt végtelenjében mind odaér,
ahol mintha már ott is volna.
Úgy nézd, ahogy a szálló füst alól
az ijedt állat téged nézne.
Ahogy a teljesség is kihajol,
ha odalett a mese vége.
