Ahány irány annyi haza
Ég a kőbánya katlana
kemény és üres a világ
aki amit fordítana
mind magához méri magát
ragyognak a galaktikák
mint a táguló korona
szalad a nép amerre lát
ahány irány annyi haza
de sehol emlék hogy hova
csak a csákány meg a lapát
az anyag édes mosolya
a fényes égi pocsolyák
s az indulat hogy odavág
s hogy nem fájt ennyire soha.
