A közepe
Tőzsér Árpádnak
Állnak az ajtóban. Törött
tükröket nézegetnek. Aki
nem fér bele, az nincs. Itt a
közepe, mondják, s ilyenkor
elérzékenyülnek, ki-be lehet
járkálni köztük, összébb lehet
préselni őket. Húsz éve? Ötven?
Ezer éve? Aki belül van,
azt hiszi, mennek. Aki kívül,
hogy jönnek. A gyengébb
gombostűt szúr a
fenekükbe, az erősebb
átcsörtet rajtuk. A szüleiket
a küszöbön temetik el. A gyerekeik
oda járnak haza. Az ajtószárfa,
mint a családi biblia előzéklapja,
teleírva nevekkel, dátumokkal. De ők
a sorok között olvasnak. Ki ezt,
ki azt. A papot
gyanakodva nézik. Az Isten
messze van. Titkos
kamerákkal figyelik egymást. Ha
megindulnak, az ajtó
velük megy.
