Játszik
Türemkedik a délutáni árnyék,
nő a cefre széle, játszik a
megállíthatatlan. Most azt,
hogy mindenhová odafirkantja:
„Itt a közepe”. Tehát ne félj,
csak pörgesd föl a kereket,
bukj át a vödrön,
bizakodva légy ott a cseppben.
Ahogy a szilva megy a
pálinka felé, ahogy a horizont
maga alá gyűri a földet,
ahogy arrébb teszed a fazekat.
Ha beszállsz a játékba,
attól kezdve történik minden.
Ha nem számít, hogy nyersz-e,
az idő melléd fekszik,
csupán az óramutatók
távolodnak. Ha az egészet
elfelejted, úgy érezheted, hogy
te találod ki a buborékot,
s előbb-utóbb
szétpukkad az is,
amiről semmit sem tudsz.
