Mintha maga is
Valaha vaktában lőtt, s úgyszólván
véletlenül esett el egy-egy. Most
hosszasan céloz, válogat, kivár,
egyenként végez a maradékkal.
Mintha élvezné, amit csinál,
gyönyörködne az áldozatában.
Mintha megvénült volna maga is,
toporog, keres valamit a zsebében,
megtörli az orrát, elgondolkodik.
Valaha a fa mögött, a sötétben,
a lesen, a tudatalatti ködében
működött, váratlanul bukkant föl,
kegyetlen volt, de felejthető. Most
ott áll veled szemben, látni ahogy
vacakol, körülményeskedik,
rád emeli, elvéti, leereszti. Ahogy
tulajdonképpen nem is csinálja,
csak úgy tesz. Talán mindaddig, amíg
meg nem szokod, be nem invitálod,
széket nem raksz a feneke alá. Amíg
mindegy nem lesz, hogy ott van-e
vagy nincs, lő-e vagy sem,
teszed a dolgod, mintha örökké.
