A rost beszél
A héja alá, a ricsaja alá,
káprázata és bilincse alá,
megtagadva a sínt,
a kiskanállal adagolt halált,
meg a bőrödben ébredő,
lélegzetedben fészkelő,
perceid kicövekelő
nagy elringató masinát.
Oda, ahol a rost beszél,
pucér csillagok csendjét fújja
lassú szél,
ahonnan, míg fölér,
elhajlik mindén lényeg ujja.
Ott történik meg nélküled,
ami veled.
