A város neve
Quinque, fünf, penthe… Templom? Egyház?
Öt sírkápolna ezerhatszáz
év mélységéből? Halottak háza:
öt sírkamra csak? Meggyalázva,
kifosztva, kiürítve, újratöltve,
hunnak, germánnak, avarnak, szlávnak,
pogány magyarnak mindörökre?
A túlhalás szükséglakása?
Ami fölötte élet, tető,
lerombolható, fölépíthető,
de szent a hajléka a halálnak?
Mi tartotta meg? Kő? Tégla? Festmény?
Noé képe? Dánielé? A mész? A keresztény
Isten? A barbárok hite a túlvilágban?
A gyakorlati érzék, a mindig halál van?
Mi azt az ötöt? Addig, amíg
István király ezerkilencben itt
püspökséget alapít?
A városban, amely az oklevélben
Quinque Ecclesiaenek neveztetik?
S mi azóta is? A földmélye béke?
A magasság? A túlélés erélye?
Quinque, pet, pec, Pécs… Ötöt? Kemencét?
A város magyar neve… Mit jelent Pécs?
Török, szláv számnév? Kemence? Szikla?
Az összes együtt magyarosítva?
Jelent valamit? Ötből kemence?
Ha így értelme lett, akkor miért ne?
Élők műve a festett sír, a szarkofág,
a halottak hűlt helye, a képes medáliák
a boltozaton, a föld alatti paradicsomkert…
Az élő élőt keres, a nyelvben is embert.
Jaj annak, aki megöli a fantáziát.
Mennyország? Pokol? Világörökség?
Hány esztendő a betájolt öröklét?
Ezer, kétezer? Órák? Napok?
Amíg ember él, s benne a halott?
Amíg festményben, városban, névben
elképzelhető, hogy volt és lesz Éden?
Amíg egy őrült robbantani fog?
Honnan az égett bőr-, a szőr-, a füstszag,
ami a gondolat résein fölcsap?
Érzel-e mindenkit, aki egyszer itt élt?
Hiszed-e, hogy ötezerben is lesz Pécs?
