Valamit gyorsan fel akart emelni

Leesett szappant(?), fogkefét(?), a fölmosórongyot(?)…
Valamit gyorsan fel akart emelni a fürdőszoba
padlójáról, amikor hirtelen („mint a villám”), ott termett
Lumbágó úr, a tű- és bicskaművész (favágó?, ítélet-
végrehajtó?), s teljes erőből belevágta a kését (fejszéjét?)
a derekába. A gerince és a medencecsontja közé, a
gerincétől kicsit balra. Pontosan megállapítani nem
lehetett, hogy hová, mert olyan mesterien csapott le rá,
hogy a fájás azonnal szétterült, úgyszólván az egész
testében, s meggörbülve (meghajolva?), ahogy ott állt az
arcátlan (arctalan) hatalmasság előtt, rettenetesen jajgatni
és rondán káromkodni kezdett, mintha önkéntelenül
jelentést tenne (s máris támadójának a nyelvén) az akció
(annexió?) sikeréről. De miközben óvatosan (keservesen)
fölegyenesedni próbált, rá kellett döbbennie, hogy
hiábavaló a seggnyalás, mert a legkisebb mozdulatára is
újra meg újra beledöf az ördögfattya. S látnia (hagynia)
kell, ahogy elfoglalja előbb a fürdőszobát, aztán az egész
lakást, az asztalt, az ágyat, a nappalt és az éjszakát,
az agyat és a képzeletet. S amikor már napokig (hetekig?),
akár a házastársak, a padlón is együtt feküdtek, s úgy tűnt,
hogy többször is sikerült kielégítenie, sőt halálosan
kimerítenie, akkor meg, mintha megsokallta volna a párja
távollétét (s az etyepetyét), váratlanul betoppant Angina
Pectoris kisasszony, Lumbágó úr kedvese, akit mellékesen
cingár iskolatársa, a házi futóversenyek legyőzhetetlen
bajnoka, Diaré (becenevén Cérna) is elkísért. S
miután közösen megtaposták, karóba húzták, a sír szélére
taszigálták, azaz egymással szépen kiegyeztek,
egyre nyájasabban, megértőbben(?), számítóbban(?), miként
a klasszikus megszállók, akik örök időkre (százötven évre?,
negyvenötre?) berendezkedtek, külön-külön is foglalkozni
kezdtek vele. Az egyik továbbra is az ágyhoz (a kemény
deszkához, a padlóhoz) láncolta. A másik azzal ijesztgette,
hogy ha semmit sem, vagy csak keveset mozog, akkor
vége (de ha sokat ugrál, akkor is). A harmadik pedig
újra meg újra könyörtelenül meg-megfuttatta. Egyszóval
nagy-nagy cirkusz (zűrzavar?, riadalom?) kerekedett, s
még ma is tartana, ha a kívülről történő, egyre találékonyabb
és erősebb fellazítás (pilulák, nedvek, kotyvaszok), és az
egyre határozottabb belső ingovány (tartalék, dac, remény,
elrendelés) folyton növekvő billegése közben, egy-egy
sikeres mutatvány (csata) után rá nem tör az ördögi kacagás.