Fátyol. Fátyol. Ködfátyol

Fátyol. Fátyol. Ködfátyol. Meg lehet fogni, de
csak a saját testedet fogod. Újra próbálod,
belekapsz, s (mert türelmetlen vagy)
egyre nagyobb fájdalmat okozol magadnak.
Semmi. Rajtad kívül semmi sincs benne.
Nem találod? Merthogy a foghatóból eleged van,
valaki, valami (a hiányzó anyag?) játszik veled?
Ha a nyavalyáidon, a képességeiden, a határaidon
túlit nyakon csíphetnéd, s rajta át (a közepéről?,
a túlsó végéről?) nézhetnél, fordulhatnál ide
(hova?), könnyebb volna? Mi?
A rigó az esőcsatorna mögött már egy hete
megépítette a fészkét, aztán eltűnt. Elkapta a
macska? Nem értek meg a petesejtjei (a tojásai)?
Mészhiány? Szennyezett levegő? Kozmikus
sugárzás? Hiányos táplálkozás? Idegállapot?
A politikus fehér elefántot varázsol elő
a kalapjából, körberöpüli vele a termet (a teret,
az országot), s ha kikapcsolod, egy akarnok légy
s egy éhes szúnyog zümmög a szobában.
Felállsz, tornázol, hogy a belvizet, s a víz
tetején lebegő (hideg, késéles) jégdarabokat,
a jégbe fagyott növényi, állati maradványokat
kirázd a tagjaidból, s levegőért kapkodó mezők,
rétek, üzekedő bokrok, aprószeg madárfüttyök
suhognak (lihegnek, csilingelnek) ki belőled.
Megőrültél? Az egyértelmű, a hihető, a fölfogható
(az éltető?) jelek a nyakadon, a derekadon,
a szíveden keresztül (belülről, maguktól)
jutnak el a szemedbe, a füledbe, az agyadba.
Mit akarsz még?