Ne púpozd meg a kosarat

Ne púpozd meg a kosarat, ne töltsd csordultig
a poharamat borral, csak akkorát mondj,
amekkora pirulás nélkül meghallgatható. A
következő kört is meg akarom tenni, szabadon
szeretnék koccintani, s gondolni azokra is,
akik nem jöttek el, vagy akiknek a jelenléte
zavarna másokat. A gyümölcsöt, a krumplit,
a tűzifát (az örömöt, a gondot) be kell
hordani, s jobb lesz, ha mind befér, ami
kint van még (ha örökké kint marad is valami).
Ne tégy úgy (ne hazudd), hogy minden
bent van már, sőt, a tervezettnél
(a lehetségesnél?) több is, mert mi vagyunk
a legjobbak, és az a dolgunk, hogy erre
folyamatosan figyelmeztessünk másokat,
s ha netán kételkednének, akár erőszakkal is
elhitessük velük. Nem a vágóhídon
(az arénában), még csak nem is a hordón (a
pártirodán, a parlamentben, az egyirányú
médiában), hanem a barátaid, a híveid,
a családod, a tárgyaid körében, és a saját
bőrödben vagy. Ne vidd a hiúság vásárára,
ne égesd a képeden, ne terítsd ki a végső
számadás előtt, ne hidd, hogy minden írás
rajta van már. Ne siess! Gondolj azokra, akik
folyton lehagynak, pedig oda igyekeznek csak,
ahova természetes tempóban is oda érnének.
Tedd arrébb, rakd félre az útból a kacatjaidat
(a tülekvő kényszereidet), hadd menjenek.
Emlékezz a fél-állat, fél-ember lényre,
aki voltál, aki sohase akart többet,
mint amire szüksége van, aztán meg
föltalálta az alkalmazkodást (a lemondást).
Valami, aminek, ha tetszik, ha nem,
a része vagy, feltartóztathatatlanul és egyre
sebesebben száguld a kikerülhetetlen felé.
Próbáld meg a szabályaid (mértékeid?) közt
tartani, rendezni legalább a saját
gondolataidat, érzéseidet, képzeletedet,
önuralommal, tiszta fehérneműben
várni a várhatatlant.