Nem talál rajta fogást

Nem talál rajta fogást… Nincs rajta? Nem
találja meg? Buta? Ügyetlen? Tapasztalatlan?
Gyenge? S akárhogy erőlködik, mesterkedik,
mindegy? De akkor miért nem kerüli el?
Nincs másik út? (Nincs is út?) Ahová megy,
ahová el kell jutnia, oda csak erre? Így?
Rajta keresztül? Verekednie, védekeznie kell?
Kihívnia a helyzetet, elviselnie az ütéseket,
a dögönyözést, a megszégyenítést? Miért?
Mert akkor is halad? Hová? Mi van ott?
Van-e valami a fölfúvódott (a fölpumpált?),
a most éppen embernek látszó ősdög mögött?
A „cél” a testében, az agyában, a képzeletében
létezik csak? Megfeszült a vezeték,
távoli zenét fogtak az idegei? Kigyulladt egy
lámpa? Egy szempár? Az égbolt? Leakasztották
mögüle a szerelvényt? Mitől lett azzá, aki, ami?
Hagyta, segítette naggyá lenni?
Aztán egyszer csak nem bírt vele?
Ha szúnyognak vagy hangyának nézte
(nevelte) volna, könnyebb lenne? Mi?
S ha még egyszer, ha most életben marad,
akkor még nagyobbnak, hatalmasabbnak kell
gondolnia majd? Hogy hajlonghasson előtte?
Megtapsolhassa? Megsimogathassa a nyálkás
bőrét? Hogy még keményebben,
céltudatosabban (méltóbban) készüljön ellene?
Hogy miközben újra meg újra meg kell
mérkőznie vele, egyre erősebb, találékonyabb,
bátrabb, nagyobb legyen maga is?
Mert az utolsó találkozáskor úgy is legyőzi?
Kit?