Villanások
Száguldó vonatablakok
vizében pörgő alakok,
szárnycsapások a suhogó
égen, egy koppanó golyó,
kisdedek első mosolya,
mikor nem fáj már a csoda:
a kéken villanó világ,
gyümölccsel égő meggyfaág,
csillag szerelmes nő szemén,
egy ráütés a szeg fején,
pipacs a rozsban, meglepő
színekkel csengő rózsatő,
hömpölygő napi gond szinén
egy újzengésű költemény,
egy gondolat átszenvedett
éjszakák kínjai felett,
mitől a férfit emberi
felelőssége meglepi,
(nem ösztönös, ököljogi,
de a huszadik századi),
s okosan, mint az istenek,
félrelök megint egy követ,
s hogy nagyobb legyen a világ,
a földről elrúgja magát.
(1959; Somogyi Írás, 1960. 1. – 4.)
