Ceruzarajz
Mozsárszárú nehéz csizmában
áll egy ember a tábla szélén.
Nyakában kopott bőrtarisznya,
üvegnyak figyel ki belőle.
Kezét kupakként ráhelyezte,
ott tartja a kapanyél végén,
nem támaszkodik rá, csak éppen
megakasztja, hogy el ne dőljön.
Nyugodt, akár a bevetett föld,
szürke, miként az ég s a fák.
Vehetném kettétört fatörzsnek,
s letört ágának a kapát.
Arcán a ráncok vonulása
a messzi dombok folytatása.
Bajsza és karja beleolvad
a nyírfaágak hajlásába.
Szeme a zúgó autókra
figyelő páros jelzőlámpa.
Figyel a széles országútra,
a soros autóbuszt várja.
S ködöz a finom őszi eső
a tájra és a kalapjára,
mintha cseppekké bomlott volna
a konok örökkévalóság.
(1964; Somogyi Néplap, 1964. okt. 18. – 8.)
