Szó,
te, mértani sokszög,
ezer oldalú kristály,
mit tükrözöl oldalt, mit hátra,
s tótágast állva?
Miért csalod oldalaiddal
azt, aki kicsiszolt,
s akit arcához simulva
naponta csiszolsz?
Széttörnélek, ha tenyerembe
foghatnálak, hogy fölmutassam,
hogy van egy pont a centrumodban,
hogy egy a magod.
Az hiányzott
komoly öreg Vejnemöjnen
csónakjához,
az hiányzik a tudáshoz,
értéshez, megmaradáshoz.
Érte indulunk naponta
két oldalról tíz körömmel,
két oldalról muzsikával,
ezer oldalról ököllel,
ezer oldalról virággal,
s hiszem, hogy egyszer körülállunk,
milliárd csillag lesz az arcunk,
és rajtad át is látjuk egymást.
(1964; Somogyi Néplap, 1964. ápr. 12. – 7.)
