Éjjeli fák
Hársfák csillognak csupaszon,
mint nők a vízparti napon.
Az utca halszemű folyó,
pupillájába bújt a szó.
Csak a tükrözött fény csobog
álmot torpantó házsorok
sűrű bozótján, míg a fák
megidézik a nyári bált:
sugárzenére pattogó
kánkán, Afrikából való
kitárulkozás furcsa-szép
folyóparti bűvöletét,
mikor bokrok és nád közén
égő-pucéran, mint a fény,
lányok nézték a víz szemét,
bizalmuk tükrös kedvesét.
Csak a megduzzadt őszi hold
billenti színre a valót:
reggelre dér lesz, kopogó
padlóba bújik a folyó,
s fagyon köszörült penge vág
az ábrándozó parti fák
vacogásába, mi fehér
szakállként le a földig ér.
(1961; Somogyi Néplap, 1961. dec. 17. – 5.)
