Szerelem temetésén
Szerelem temetésén
öreg parasztasszonyok közönye harangoz,
kik nézik csak a rohanó világot
éveik selyemgubójának csöppnyi résén,
de meg nem értik, s már nem is akarják.
Szemükben holdvilág ölelkezik
a sorsukat elnyelő semmivel,
s míg szikkadt ajkaikról zsolozsma száll,
vászonszoknyáikban matat a halál.
Szerelem temetésén
szürke őszi napok a kísérők,
mik komorak, de bölcsek, gazdagok,
és méhükben új tavasz mosolyog.
Szerelem temetésén
végtelen sima tengeren hajózunk,
a tenger a közöny,
fehér emlék-sirályok húznak el felettünk,
de egyik sem köszön.
S míg vizsgáljuk a kékes messzeséget,
lassan érteni kezdjük az egészet.
(1960; Somogyi Néplap, 1960. szept. 18. – 6.)
