Jégvirág
Kristályos páfránylevelekké
rendeződik a pára,
mintha egy művész festegetné
a vonat ablakára.
Összeszűkül a világ füstös
fülkévé, három asszony
bontogatja hanggá ezüstös
csendjét, hogy meg ne fagyjon.
Piacra megy az egyik, hagymát
árulni, most van ára,
a másik fia lakodalmát
intézni megy Atádra.
Fütyülnek ők a jégvirágra,
kedvüket tornyosítják.
Észrevétlen a te orcádra
is kiperdül a vígság.
Úgy érzed, hogy nevetni kéne,
hisz nem szűkül, de itt van
az áttetsző világ egésze
atomnyi mosolyokban.
Kifeslik mind, mi érték, élet,
és rácsillog a fagyra
tükrözve a való egészet
egy ügyes pillanatra.
Hirdetve, hogy emberrel szép csak
a tavasz, nyár, az ősz is,
s a jégvirágos vonatablak
világot őriz.
(1960; Somogyi Néplap, 1960. febr. 28. – 5.)
