Hogy dobozokat készítsen
Örkény István leckéiből
Hogy dobozokat készítsen, vagy bármit
a már kész dobozokba (ládákba, rekeszekbe)
belerakjon, dobáljon, rendezzen, az efféle
tevés-vevésben (működésben) bizonyos
idő után a lehetséges vagy az elképzelt
végeredmény eszébe se jut már, csak az
aprólékos, bíbelődő, vagy a sietős, kapkodó,
a „tempós” tevékenység érdekli.
Az ujjak, a kéz, az agy, és a testén kívüli,
a kényszerítő (megengedő?) „mindenség”
együttes mozgása, a benne való alámerülés,
a környezethez, a körülményekhez s a
lehetőségekhez igazodó (az érzett, az átélt,
a fölfogható) időtlen lüktetés ragadja magával,
a gondolkodást (a fantáziát?, az ítéletet?,
az életet?) a testre bízó bizonytalanság
(alázat?, törvény?) bódítja el,
irányítja, öleli (löki?) bele a pillanatba.
Először tehát nagyon megdöbben,
amikor az a váratlan, világos, merész
gondolata támad, hogy megöli az embert,
aki a személyes ritmusából (vegetációjából?,
méltóságából?) kieszelősködte
(kiokoskodta, kiparancsolta), s ahelyett,
hogy a saját idejét, terét beteljesíthetné
(kidoboghatná), megszégyenítő és érthetetlen,
idő előtti végeredményre kényszeríti…
Aztán mint az állat (mint a gép?),
már minden teremtmény nevében cselekszik.
