S orrán-száján ömlik a rost
Őrült malomkövek, ha most.
Két önmagam között, ha én.
Ha eldobom a papirost.
Ha csak úgy a másik felén.
Ha a malom mint őrlemény.
És ugyanaz marad a koszt.
Jaj istenem, jaj mennyi fény.
De ostoba, aki kifoszt.
De irigylem a sok okost.
A szeget mindig a fején.
Egyik kever, a másik oszt.
És egyre több lesz a szegény.
Beleöntik a tetején.
S orrán-száján ömlik a rost.
