A koponyám csúcsáig ér
Nagy sivatagi oszlopok.
Felettük üres és fehér.
Roszog a fogam közt a tér,
csigolyáimban a homok.
Emelkedem és szikkadok.
A koponyám csúcsáig ér.
Ami lehetne a tenyér,
valami malomkő forog.
Szemem mögött is csillagok.
Milliónyi szikra a vér.
Macska szájában az egér,
a sajgó boltozat vagyok.
Azt hiszem, összeroppanok.
Viszi a tüdőmet a szél.
