Mikor már költő lenni nem
Mikor már költő lenni nem,
csak veszi mint a levegőt,
s áll a hiányzó szó előtt,
ijedt állat a síneken,
amikor meg kell, hogy legyen,
mert se a vonat, se a köd,
és csattognak az ütközők,
elmegy a lekésett jelen,
mikor a nyelv, az orr, a szem,
amit megfog, ami zörög,
öt felől robog, ami öt,
minden mulandó egy helyen,
amikor kisüt hirtelen,
s elkiáltja, hogy kisütött.
