Zsírnak mondja a hírt

Zsírnak mondja a hírt, lapunak a
kaput, s arra gondol, hogy lám,
a rímek (a gyengébb rímek is)
túlélik a verset, ott sorakoznak
a pincében (vagy a padláson), a
polcokon, s ha egy óvatlan
mozdulattal hozzájuk ér, máris
dőlnek le, esnek a fejére, a
szájába, s még jó, ha résen van,
s nevet hozzá, vagy káromkodik,
jelezvén, hogy nem ment el az
esze, s néha még azt is elhiteti,
hogy szándékos a csúsztatás,
hiszen például a fenti esetben
igaza is lehet, a hírek jobbára
a pénznyomó gépek kerekeit
zsírozzák, a kapu meg, mint a
lapulevél a meztelen női testen,
nem hogy csökkentené, inkább
fokozza a kíváncsiságot…
a betörők állítólag előszeretettel
törnek be a magas kőkerítéssel
vagy sűrű élőnövénnyel védett
házakba, az ilyen helyeken
nyugodtabban és körültekintőbben
dolgoznak, s ha netán egy
flúgos (húgyos?) vénember állja
útjukat, agyon sem ütik, mielőtt
megfojtják, mert azt hiszik, hogy
ijedtében véti el a szavakat, s az
ilyennek ebben a korban ez
éppen elég az infarktushoz…
miközben tehát zsírnak mondja
a hírt, lapunak a kaput (s úgy érzi,
verset ír), attól a gondolattól sem
szabadulhat, hogy valaki, aki a
pincében (vagy a padláson) a
szavakat a polcokra rakja, vigyázza,
s normális körülmények között
föl (le) adogatja, az is meglehetősen
fáradt lehet, vagy nagyon unatkozhat,
ha így (ha netán ő) szórakozik
(felelőtlenkedik) vele, hisz
magamagát is megszégyeníti.