Örökkévalóság

Újra meg újra elkezdi, s azt hiszi
kidobálta már a fölösleges
holmit (terhet), s ami ránézésre
ott van még, csak az apraja, bár
romlik a szeme, s tévedhet. Annyi
bizonyos, hogy miközben a
maradványt rendezgeti, se így,
se úgy, sehogy sem elégedett, hisz
akármit tesz, gyorsabban emelkedik,
mint azelőtt. Hiába koncentrál a
csigolyáiba csempészett, mésszel
teli zsákokra, a derekától a lába
ujjáig feszülő acéllemezre, amely
a legváratlanabb pillanatokban
ketté tud hasadni, vagy a
bukfencező homokórára (a szívére),
amelyben el-elakad a homok, s ha
ismét megindul, úgy érzi,
a világmindenség szakad át
rajta. A fizika törvényeivel
semmi baj, csak a lélek
önállósodott, viselkedik
léggömbként, s bizonyára a
ritkuló levegő az oka,
hogy a test összezavarodott,
egyre nagyobb erővel
kapaszkodik a földbe,
s két lélegzet között is képes
átélni az örökkévalóságot, bár
senki sem tudja, mi az.