G., a tuskó, kifordult a gödörből és megállt. „Micsoda utat tettem meg!” – mondta és körülnézett. Kívánta, hogy hallják, hogy igazat adjanak neki.

Három csenevész facsemete állt a közelben. Az egyik éppen a gyökereit szidta, mert nem találják meg a kövek közötti hézagot. A másik báván sütkérezett a napon. A harmadik a tegnap kipattant huszadik levélkéjét simogatta. G.-re ügyet sem vetettek.

G. agyában felvillant, hogy valami tuskók feletti erő segítette őt a gödör szélére, és hogy azelőtti életében a világmindenség fontos láncszeme volt. Mi történhetett?

Mozgatni kezdte gyökér-csonkjait, nyögött néhányat, és megismételte az előző mondatot. Ekkor a harmadik facsemete odanézett, simított egyet újszülött levélkéjén és ennyit mondott: „Nicsak, megint egy tuskó!”

G. megmozdult, hogy móresre tanítsa a fickót, de rosszul billent és visszagurult a gödörbe.