Zörögnek, felrobbannak

Ahogy nyomódik össze, préselődik,
s dermed meg a közönség, hökkennek a
kibicek, tombol az öntudatlan fény…
S ahogy már szinte semmi
sötétség benne, csak a
megfoghatatlan állat, a várható
becsapódások, az összegyűrt
levegő, a halott vacsoraedény…
S ahogy a fehér ablakrácson
átüt a kereszt, s át a halálfej,
alatta a csontokkal: vigyázat!,
ez itt a század (az ezred?)
csomagja, mije… S ahogy
állsz előtte, mintha semmi
közöd sem lenne hozzá…
S ahogy állsz előtte, mintha
neked kellene az egészet
átemelned a… hova is?…
S ahogy már ott van, csak a
távirányító maradt a kezedben,
csak a pizsamád gombját nem tudod
átnyomkodni az utolsó lyukon…
S ahogy az összevissza mennyezeten
zörögnek, felrobbannak a betűk.