Hallom, hogy indulsz

Én, aki a költészet közlegénye
vagyok és maradok mindörökre,
sem vitézség, sem hadiszerencse
nem röptetett föl, nem lökött az élre,

azazhogy nem születtem vezérségre,
és alkalom vagy kényszer se törte
kettőbe pályám, tehát előre
haladok, mint egy se hossza, se vége

akaratnak? láncnak? seregnek? része,
aki tudom már, hogy van előbbre,
van hátrább, de mindig körbe-körbe,

így nincs igazi ok pöffeszkedésre,
miért ne húzódnék a sor szélére,
ha hallom, hogy indulsz „legelőre”?