Áprilisi fa

Befelé, mindig befelé,
a szem, mint bogár csápja,
mint ultrahang, gépiesen
jelez falat, fát, embert,
a fül, a szervek ághegye
vattába fúr, végérvényes
arcot vesz föl a város…
Befelé, mindig befelé,
hasadt sziklákra, kövületekre,
mamutnyomba lépő mamutra,
emberi hangú növényekre,
a fára, a falra, az arcra,
befelé, be a múzeumra…
És ez az áprilisi fa,
az egyszeri, a sose látott,
zöld ujjhegyeivel fölborítja,
helyrebillenti a világot.